Élő Ildikó
gyógymasszőr és masszázsoktató
Szeretettel üdvözöllek honlapomon!
Élő Ildikó vagyok gyógymasszőr és masszázsoktató, az ÉLŐ MASSZŐRKÉPZŐ megálmodója.
Több, mint 15 éve foglalkozom masszázsok oktatásával. Az évek során egyéni és csoportos képzéseken több ezer tanulóval volt alkalmam együtt dolgozni. Jelenleg elsősorban online tanfolyamokat tartok. Remek érzés átadni a tapasztalataimat és segíteni a tanulóim fejlődését. Sokukkal továbbra is kapcsolatban vagyok, és szinte nem telik el olyan nap, hogy valaki ne kérdezne valamit. Örülök, hogy megtisztelnek a bizalmukkal!
2008-ban kezdődött masszőri pályafutásom. Előtte 10 évig a kereskedelemben dolgoztam. Megszületett a gyermekem és szűk 3 év gyes után visszamentem az akkori munkahelyemre dolgozni, de a testem fájdalom útján jelzett, hogy a boltban történő 11 órás állás nem tetszik neki.
Ezért kerestem valami olyan megoldást, amivel, nulla tőkével el tudok indulni, így született meg a gondolat, hogy masszírozni fogok. Első két tanfolyam, amin részt vettem a svédmasszázs és a tradicionális thai masszázs volt.
1 éve dolgoztam már az új hivatásomban, amikor is felvételt nyertem a Budai Várnegyedben található Hilton Hotelben lévő Anna Beauty Szalonba. Itt kezdtem el bontogatni szárnyaimat és megszerezni minden olyan tudást és tapasztalatot, ami ahhoz segített hozzá, hogy az ott eltöltött 9 év alatt, hogyan legyek határozott és hatékony a munkámban és hogyan nyújtható olyan szolgáltatás, hogy a vendég úgy érezze, hogy minden Őérte van.
Itt a masszírozáson kívül végeztem gyógypedikűrt, manikűrt, gyantázást, alkalmi-esküvői sminket, szempilla festést, szemöldök igazítást és festést. Illetve több mint 30 éve vágok rövid hajat és festek.
Az évek során, számos tanfolyamon részt vettem. Azt gondolom, hogy az élet, folyamatos tanulás. A jelenben is mindig bővítem a tudásomat olyan dolgokkal, amik érdekelnek, és amikkel úgy érzem, hogy segíthetek a hozzám fordulóknak testi-lelki problémáik megoldásában.
Gyógymasszőri végzettségem óta a testre egészként tekintek, és ezt a szemléletet az oktatásaim során is képviselem. Mindig is segítettem az embereknek valamilyen formában a munkáim során, akár eladóként, akár a szociális szférában szociális asszisztensként és most ezzel az egészségügyi végzettséggel pedig, tényleg azt tudom csinálni, amit igazán szeretek: pozitív emberekkel kapcsolódni, akikben buzog a tudásvágy!
Tanfolyamaim
Alábbi tanfolyamokat tartottam eddig jelenléti képzésekben:
★ Jelenleg online formában elérhető képzések.
Arcmasszázsok
Eszközzel végzendők:
- LEGYEZŐECSETES ARCMASSZÁZS ★
- MADERO FIATALÍTÓ MEXIKÓI ARCMASSZÁZS ★
- GUA SHA ARCMASSZÁZS MÁSOKON ★
- JADE ROLLER ARCMASSZÁZS MÁSOKON ★
- GUA SHA ARCMASSZÁZS ÖNMAGADON
- JADE ROLLER ARCMASSZÁZS ÖNMAGADON
Kézzel végzendők:
- RÁNCTALANÍTÓ ARCMASSZÁZS ★
- REFLEXZÓNÁS ARCMASSZÁZS ★
- ABURA FIATALÍTÓ JAPÁN ARCMASSZÁZS ★
- KOBIDO FIATALÍTÓ JAPÁN ARCMASSZÁZS ★
- TANAKA FIATALÍTÓ JAPÁN ARCMASSZÁZS ÖNMAGADON ★
- TANAKA FIATALÍTÓ JAPÁN ARCMASSZÁZS MÁSOKON ★
- SHIRO ABHYANGA INDIAI ARC- ÉS FEJMASSZÁZS TANFOLYAM ★
- NYAKMASSZÁZS HÁTONFEKVE (arcmasszázsok kiegészítése) ★
Testmasszázsok olajjal
- BABAMASSZÁZS ★
- BABAMASSZÁZS OKTATÓI ★
- SVÉDMASSZÁZS ALAP
- SVÉDMASSZÁZS HALADÓ
- SVÉDMASSZÁZS 50 ÓRÁS ALAP+HALADÓ
- TRIGGER- ÉS TENDERPONTOK KEZELÉSE
- WELLNESS MASSZÁZS (szárazkefe, só, csoki, méz)
- RELAXÁLÓ SZERETETMASSZÁZS
- LOMI LOMI MASSZÁZS
- OLAJOS THAI masszázs
- KISMAMA MASSZÁZS
Részmasszázsok olajjal
- CELLULIT MASSZÁZS (masszázs, csúsztatós köpölyözés, intermittálás, testtekercselés)
- KÖPÖLYÖZÉS HÁTON (csúsztatós, száraz, villám)
- REFLEXZÓNÁS KÉZMASSZÁZS
- REFLEXZÓNÁS TALPMASSZÁZS
- FRISSÍTŐ KÉZMASSZÁZS
- FRISSÍTŐ TALPMASSZÁZS
Vivőanyag nélküli technikák
- NYIROKMASSZÁZS (fájdalommentes)
- KINESIO TAPE ALAPRAGASZTÁS
Ruhás masszázsok
- MANAGER masszázs
- TRADICIONÁLIS THAI MASSZÁZS
További végzettségeim
Egészségügyi (gyógymasszőr OKJ)
Gyógymasszőri OKJ-s képzésen, mely egészségügyi végzettséget adott, tanítottak még:
- elsősegélynyújtást
- ápolástant
- klinikumot
- anatómiát
- a fürdős kezelések elmélete és gyakorlata mellett pedig betegségspecifikusan:
- kötőszöveti masszázst
- szegment masszázst
- perioszteális masszázst
- kimozgatásokat
További képzések
Részt vettem még az alábbi képzéseken:
- ACCESS BARS
- PRÁNANADI (8/4-es szinten vagyok)
- HIPNÓZIS TANFOLYAMOK
- AURALÁTÁS TANFOLYAM
- MIAOMEI MASSZÁZS
- TESTGYERTYÁZÁS
Kommunikáció és pszichológia
Tanultam még a kereskedelmi végzettségem mellett KOMMUNIKÁCIÓT és PSZICHOLÓGIÁT 3 OKJ-s szakképzésen:
- marketing és -reklámügyintéző
- marketing és -reklámmenedzser
- szociális asszisztens.
Illetve
- önismereti és párkapcsolati tanácsadói és
- mediátor tanfolyamokon is voltam, mert a pszichológia nagyon érdekel pl.: Germán Gyógytudomány is.
Jelenleg Színitanodába járok.